Saturday, June 9, 2007

Van netem. pár beszámoló

Szombat délután 7 kor indult volna a repülőgépem, de a viharos jelzés miatt nem szállhatott fel. Ez sokszor előfordul, és nem is emiatt izgultam egy kicsit, hanem hogy időben odaérjek a szállásomra, és egyáltalán megtaláljam éjszaka. A repülőút felért egy gyomorforgató hullámvasúttal. Egész Európában szakadt az eső és viharok voltak, ami a felhők felett is éreztette hatását. Elég nagy volt a turbulencia az úton ahhoz, hogy egy-egy rázósabb részen valaki kidobja a taccsot. Szerencsére én ebből kimaradtam, sőt, beszereztem egy áramátalakított. Nagyon pöpec, minden földrészen lehet használni. Tehát ez egy hosszú távú befektetés. Összességében 1 órát csúsztunk, így Ír idő szerint 11kor check outoltam.

Volt busz, ami közvetlenül bevitt a város szívébe. Innen egy 20 perces séta után sikeresen megtaláltam a Hostelt, ahol tényleg várt a szoba, de mint kiderült a hitelkártyáról nem történt charge, csak megnézték, hogy fizetőképes vásárló vagyok, így helyben kellett fizetnem 25 eurót.

A szoba maga egy költemény volt. Egy 9 négyzetméteres területre 2 emeletes és egy sima nyikorgós ágy betuszkolva, üres falak, szőnyegpadló ízlésesen elrendezett foltokkal. Hála azért mindenki kapott lakatokat, amivel le lehetett zárni a bőröndjeit, táskáit. Hogy legyen hely, amúgy is a nagyobb csomagot az ágy, a hátizsákot pedig fejünk alá tettük. Az ágyak egyébként tiszták voltak.

Az éjszaka hamar eltelt.

Dublini belváros

Más nap reggel 10ig kellett elhagynom a szállodát. Sajnos a mobiltelefonom, már ekkor is furcsán viselkedett, ugyanis hiába állítottam át rajta az órát előzőnap este, akkor mégis magyar idő szerint ébresztett, sőt, saját magát is átállított (?!). A lényeg, hogy fél tíz helyett fél kilenckor hagytam el a szállót a tudtom nélkül – a bőröndöm ott hagytam a csomagmegőrzőbe, mert csak a délután 4es busszal szándékoztam Galwaybe menni. Amikor kinéztem az ablakon, láttam esik az eső, és fel is vettem magamra a nagy esőkabátom. A portás megkérdezte van-e esernyőm, én válaszoltam van ez az esőkabátom. Erre jóízűen kinevetett.

2004es útikönyvvel a kezembe kiléptem, először a Liffey folyó partjára, ahonnan megláttam az tengeri hajókat. Na, akkor bizony ott lesznek a dokkok is. És mivel nem láttam már egy éve a tenger, ezért elindultam nagy bátran a kikötőbe. (Útközben meglepett, hogy az itteni joggingolókat egyáltalán nem zavarja az eső. Kis passzos nadrágban és egy szál pólóban vígan futkároztak a nénik és bácsik, úgy hogy ömlött róluk a víz.) A lényeg, hogy a séta sokkal hosszabb volt, mint amennyinek első ránézésre tűnt, s ami ennél sokkal rosszabban sült el, hogy rossz oldalán mentem a folyónak, ahol le volt zárva a kikötő. Így hát kb. 1,5 órát teljesen feleslegesen áztattam magam. Az eső egyre erősödött, és egyáltalában egész nap nem állt el egy percre sem. Ezután egy kávézóban regeneráltam magam, majd már átgondoltabban, tervszerűen jártam be Dublint.



Délutánra teljesen bedöglött a mobilom. Egyszerűen meghaltak rajta a gombok, a képernyő és a hangszóró. Így hát a kikötős kaland után egy sokkal komolyabb állt előttem. Találni egy telefonszervizt, ahol megjavítják. A város minden sarkára elküldtek, hogy talán ott vasárnap is nyitva van a szerviz. Egyébként tényleg nyitva is voltak, de a legtöbbjük első blikkre azt mondta, hogy hardware hibás. Mondom király, de miért döglött be most?! Aztán elvittem a gettó telepre egy fekete bácsihoz, aki azt mondta, hogy valami kontakthibája van. Mindenesetre összerakta annyira, hogy néha működik, néha nem. Kénytelen voltam tehát venni egy új telefont. Egyébként erre amúgy is szükségem lesz az állásinterjúk miatt. Kérlek ha keresni akartok akkor ezen a számon: 00353867319692

4kor sikeresen elcsíptem a buszt. Gyönyörű volt az út, csak iszonyat hosszú. 8ra értem Galwaybe 

1 comment:

Globetrotter said...

Addig irj, amig van egy kis idod, mert utana tuti nem jut ra. Vagy legalabbis ritkan...
Az ir idojaras mar csak ilyen. Amikor mi ott voltunk akkor egy nap leforgasa alatt a 4 evszakot kaptuk: szikrazo napsutes az egyik percben, majd hirtelen jott jegeso, szel es ujra napsutes...Kiszamitathatlan nagyon. Majd megszokod :) vagy nem ;)