Monday, May 28, 2007

Előkészületek

Igen, a hír igaz. Csongi elindul, és remélem, hogy oda is ér.

Középiskolás koromban, a szakmámnak és osztályfőnökömnek köszönhetően, minden fél évbe utaztam valahova. Öt év alatt körbejártuk egész Magyarországot 4-5 napos osztálykirándulások keretében, de ami ezeknél is izgalmasabb volt, a külföldi nyaralások szakmai gyarkolattal egybkötve, mint példul: Olaszország, Ciprus, Anglia, Franciaország, Ausztria stb... Lényeg a lényeg, hogy hozzászoktam ahhoz hogy utazgatom, amire az elmúlt évben sajnos csak egyszer volt példa, amikor is Frankfurtban fordítottam, tolmácskodtam egy kisebb cégnek. Így elhihetitek, teljesen ki vagyok éhezve egy kiruccanásra.

Egy féléve döntöttük el Brittanyval, hogy együtt megyünk valahova dolgozni illetve nyaralni a nyáron. Európa volt a kiinduló pont, és sok érvelés és mellébeszélés után végülis Írország lett a fix ideál, ezen belül is Galway (nyugati parton, nyüzsgő egyetemi város). Galway azért, mert pénztárcámhoz viszonyítva megfelelőbb mint Dublin, illetve mert ott az óceán! Nem olyan oriási, mint a főváros, ellenben jó hangulatú, és írországi kultúrvárosnak becézik. Kint tartózkodásom idején (júliusban) épp a Művészeti Fesztivál veszi kezdetét, majd megpróbálok minél többet arra hang out-olni, hogy fotókat készíthessek. Fotóról jut eszembe:

Még nincs fényképezőgépem. Erről meg az jut eszembe, hogy mim nincsen még, és mennyi mindent kell elintéznem. Cetli: Tüdőszűrő, Iskola (beutaló), Felvételi papírok, Tanárúr, tanulás ->Javító vizsga-> index, rendrakás, mosás, csomagolás, repjegy/dublini szállás nyomtatás, túrórudi. Illetve ma még komposzt pakolás! YAY! :D

Szóval még egy izgalmas hét elé nézek. Azt is beleszámolva, hogy esténként és reggelenként folyamatosan csiklandoz belülről egy mély érzés, mely a kiváncsiság, a félsz és a szabadság pimasz nyughatatlan egyvelege.